Három jelképesen összekapcsolódó történetet beszél el Márton László M. L., a gyilkos című kötetében, amelyek egyike sem a cselekményért érdekes – bár azért azok sem rosszak. Nem, Márton László ezen írások alapján (is) a szórakoztatóan gunyoros stílusáért, patikamérleget megszégyenítő arányosságérzékéért és a nagy könyvbe beleillő karakterépítéséért bravúros szerző. Kezdő íróknak példakép-jelölt, kezdő olvasóknak új világba nyújt betekintést.

Az újrainduló Baumgarten-emlékdíj – és mellette sok egyéb díj – birtokosa Márton László, akiről a szépirodalmi körökön kívül kevéssé hallani: a felkapott, mainstream magyar írók sorába ritkán emelik be a nevét, legyen szó pl. az Aegon Irodalmi Díj vagy a Libri irodalmi díjak kapcsán, és a Margót sem vele hirdetik. Pedig parádésan jó humorú, kifinomult és vérprofi kortársunk! Bármiről is ír, az komplex, érdekes és egyedi lesz, ezt pedig sokan nem képesek elérni.

Személyes vonatkozás: egy időben hetente párszor bejártam a Könyvudvar nevű belvárosi könyvesboltba, ahol négy-öt Márton-kötet minden alkalommal a kezem ügyébe került. Mindaddig viszont egyre sem ruháztam be, ameddig nem kezdtem el a Werk Akadémia szépíró kurzusát, ahol ameddig a vírus keresztül nem húzta a tantervet, ő is egyike volt a tanároknak. Két könyvre esett a választásom: egy Ne bánts, Virág című füzetkére és a két kisregényből és egy elbeszélésből álló kötetre, az M. L., a gyilkosra. Előbbinek a sokféleképpen érthető címe fogott meg, utóbbiban pedig az a tökös húzás, hogy a saját monogramjával ellátott főhőst állít be gyilkosként! A szerző ikonikus-ironikus gondolkodása már ennyiből sugárzik. Alig várom, hogy a többi könyvét is olvashassam! 

Nyolc érv amellett, hogy elolvasd az M. L., a gyilkost

Egy gyilkos katona, egy korlátozottan megfontolt gondolkodású, értelmiségieskedő pár gyermekekkel és öt férfisors. Nyolc karakter, akinek az élettörténete (a házasok esetén a családdá válásuk közös története) bontakozik ki pár, sokszor egyenesen lényegtelennek tűnő, mégis személyiségátformáló, apróbb eseményen keresztül.

Az elbeszélő két történetben jelenik meg, a vele történtek mégis csak az utolsó, Közepes fogorvos címűben emelkednek a történet szempontjából relevánssá. Ez az írói megoldás kifejezetten jót tesz a szövegeknek, több teret ad a karakterek árnyalásának, noha azok többségében nem mennek, fejlődnek előre - viszont olyan rétegelt, átfogó képet kaphatunk rólunk, amelyet író ritkán képes ennyire hitelesen megfesteni.

A gyilkos nem lesz egy percig sem szimpatikus, mégsem vetjük meg, nem érzünk iránta szánalmat, nem nevetjük ki, talán meg sem értjük. A pár gondatlanságát és felelőtlenségét a gyermekek iránti szeretetük, a családi összetartásuk sem enyhíti, mégis semlegesek, távolról érdekesek maradnak a szemünkben. A férfisorsok esetén megérthetjük, tiszteletben tarthatjuk az érzéseiket, felnézhetünk rájuk vagy lenézhetjük őket, sajnálhatjuk és kesereghetünk velük a tudatosított vagy csak érzett nyomorukban.

Mindezt csak egy igazán jó író képes így felvonultatni.

Ajánlom a kötetet, de nem mindenkinek!

Ha író akarsz lenni: olvasd el, jegyzeteld ki a tételmondatokat, jegyezd meg, hogyan hathat az emberekre egy-egy apró mozzanat, és figyeld meg alaposan a karakterárnyalatokat! 

Ha tágítanád az olvasói spektrumod: olvasd el, hogy lásd, mi mindent adhat neked egy könyv egy jó történeten túl is!

Ne olvasd el: ha nem érdeklődsz a nyelvi árnyalatokért, nem érdekelnek a különböző karaktertörténetek. A nagy ütéserejű történetek nem itt várnak rád.

Totth Benedek 2014-ben megjelent első regénye, a Holtverseny hatalmas szakmai és közöségkedvenc lett, amely első ránézésre nem feltétlen egyértelmű, minek is köszönhető. A könyvben brutális erőszakban, tömény és gusztustalan szexualitásban tobzódó, irrealitásba torkolló világ tárul elénk egy félsztorival, ami a könyv kétharmadánál kezd kibontakozni egyáltalán. Mégis, a végére olyan érzést kelt bennünk, ami a sarokba küldi Salinger Zabhegyezőjét (modernebb nevén a Rozsban a fogót). 

A kötet megjelenése óta eltelt öt év, azóta egy 16 éves lány öngyilkos lett, mert Instagramon megszavazták ezt az emberek, egy másik 17 éves lány torkát elvágva a 21 éves barátja több fórumra posztolt szelfiket a holttesttel, és most a koronavírus miatt nem jut kapacitás, hogy az Instagram lelője azt az oldalt, ahol egymást véresre verő fiatalok videóit nézheti több mint húszezer magyar fiatal. Mindezek után, bármennyire hihetetlen is Totth könyvének világa, egy dolog tagadhatatlan: napjainkban igenis releváns, üzenete megfontolandó. 

Alapfelállás és az extrák 

Az egyes szám első személyben, jelen időben, "kortárs" nyelvezettel megírt sztori pörgős, kusza, teli képekkel, abszurd képzettársításokkal, teljesen elhittem, hogy egy tizensok éves srác fejében mozizok az olvasás alatt. A főszereplőnk a korábban említett nagymester kultkönyvéhez viszonyítva két dologban múlja felül Holden Caulfield alakját: végig névtelen és felszínes marad, ezzel nem erőltetve az olvasókra a kényelmetlen/aznosulhatatlan karakterét, másrészt pedig egy négyfős csapat részeként tevékenykedik, nem csak önálló akciókat hajt végre. Ez utóbbi azért is fontos, mert belátást nyerhetünk abba, ki hogyan tengődik a világban - anélkül, hogy túlzottan szimpatizálnánk a részletesen megismert főhőssel. 

A srácok és a körülöttük nyüzsgő lányok mind úsznak, együtt járnak edzésre, alkalomadtán suliba, és csak a versenyeiket veszik komolyan. Tét és felelősség nélkül teszik, amihez csak kedvük van, vagy amire a tudatmódosítók ösztönzik őket. A könyv igazi bravúrja, hogy nem zökken ki, megmarad a felszínen, csak néha-néha enged bepillantást a mélybe, a valódi mély drámába, de általában ilyenkor egy polgárpukkasztó csattanóval ránt ki minket onnan. A végére érve szinte megszokjuk, hogy ebben a világban bármi lehetséges, nincsenek következmények, nincs a dolgoknak súlya, értéke, ereje - és pont eddigre támadhat üvölthetnékünk, hogy a teringettét, de, nagyon is van, ez nem mehet a végtelenségig! Ekkor csapja le a labdát Totth, hogy de. 

Akár oktatni is lehetne a suliban

Nem pusztán tabukat döntöget, nem csak modernizálja a Zabhegyezőt, nem csak fiataloknak vagy felnőtteknek szóló agymenés, hanem egy iránymutatás: basszus, ez lesz majd a kölkökkel (látva a rémhíreket, már ez van!), kezdjünk vele valamit. Éppen ezért javaslom, hogy olvasd el, ha van gyereked - főleg, ha most kamasz -, és utána döntsd el, megmutatod-e neki is. Az biztos, tudnátok miről beszélni, a történetben felvonultatott témákról pedig nagyon is érdemes volna. Van itt minden: rivalizálás, pénz, drogok, szex, egy kicsike szerelem, részegen vezetés, rettegés a megalázottság érzésétől, szégyentelenség és megszégyenítés, fizikai és mentális bántalmazás, kiközösítés, sport, tanulás, célok és céltalanság. Totth mágiája, hogy nem fűz a leírtak mellé ítéletet, egyszerűen csak dokumentálja, ahogyan azt anonim szemlélődőnk látja - akit, bármit is lásson, szinte minden hidegen hagy. 

Gyerekeseken túl kiknek érdemes kézbe venni könyvet? 

Jó volna azt mondani: mindenkinek. A realitás talaján megmaradva akkor javaslom olvasásra, ha nincs gyermeked, de azok közé tartozol, akik azt hiszik, tudják, milyenek a mai fiatalok. Ha megcsömörlesz a kereskedelmi tévék szenny adásaitól, és vágysz valami nagyon ütősre, legjobb értelemben vett magyar szórakozásra, olvasd el. 

Viszont amennyiben úgy vagy vele, már éppen eléggé nyomasztó, amit nap mint nap a média révén megtapasztalsz a világból, és könyvet is leginkább azért olvasol, hogy ébren álmodhass, engedd el ezt a kötetet.