Egy sokat látott, folyamatos szövegalkotásban élő újságíró-szerkesztő könyvétől sok mindent várhatunk. Herczeg Szonja mindezidáig egyetlen prózakötete ütős, ráébresztős, fájó, kiszámítható és a végére monoton. Azon izgalmas első írások típusába tartozik, amelyekben bár sok minden még fejlesztésre szorul, bőven akad benne boncolgatni való elem, kifejezetten érdekes kísérlet.

A Kis üdítő, kis krumpli a maga 190 oldalával messze nem tökéletesen megírt, rövidke novellák gyűjteménye, amelynek igazi élményét a minden esetben fokozatosan kibontakozó feszültséggel és fájdalommal teli történetek adják. A kötet az elsőkötetes magyar kortársak sorozatában, a Scolar Live kiadásában jelent meg 2017-ben. Herczeg Szonja évek óta azon dolgozik, hogy a munkája során leírt, átadott történeteket még többekhez eljuttassa, megmutassa a mindennapjaikat is szenvedésben töltő embertársainknak, hogy nincsenek egyedül – ennek keretében még gerillanovellázásba is fogott a fővárosban.

Ami nekünk hidegrázós borzalom, az a szomszédnak szürke hétköznap

Történetileg egyszerű, kiszámítható szerkezetben érkeznek az egyes sorsleírások: szinte mindegyik egy halál-közeli élményből vagy pánikhangulatból indul pár mondatos leírással, E/1 személyű elbeszélővel. Az esetek többségében az elbeszélő az adott novella főhőse is, akivel a borzalmak megtörténtek, megtörténnek.

Van itt minden, ami szem-szájnak nem ingere: megerőszakolt tinilány, folyamatosan bántalmazott tinifiú, megalázott feleség, gyorsétteremben dolgozó nyugdíjas, szektába beszervezett, kiégett bizniszasszony, pánikbetegségtől szenvedő gyermekén segíteni képtelen apa, prostitúcióra kényszerített fiatal lány… És még sokan mások, ahogyan mondani szokás. Összesen 31 fájdalmasan hétköznapi, mégis tragikus történet.

Íróként elképesztő teljesítmény, hogy egyik esetben sem válik túlzottan didaktikussá a történetmesélés – pedig egy józan ember lelke az olvasás közben szüntelen üvölt, hogy valamit segítsünk már a bajba jutott főhősöknek. Az írói szándék, azaz a sorsbemutatás és sorsközösség érzésének megélése adott, az olvasón múlik, mivel mennyire tud azonosulni.

Az külön kiemelendő, hogy azokban a sorsokban, ahol sikerült éppen valahogy kilábalni a tragédia mélypontjáról, mindig megjelent egy segítő társ egy főnökasszony, vagy éppen egy gyerekkori barát képében. Egy ilyen személy a való életben is megmentő lehet a hasonló életet élők számára, jó volt látni a fél-fiktív példákat erre.

Még több potenciál van a felszín alatt

A történetekben bőven lett volna még mit elmondani, megmutatni. A kiszámítható keretes szerkezet mellett két nagy probléma volt a megvalósítással.

Az egyik, hogy minden esetben ugyanazzal nyelvi készlettel, képi világgal dolgozott a szerző, amely olykor-olykor már kifejezetten kínos volt. Egy kórházban gyászoló 40-es nő és egy bántalmazott tinédzser fiú hadd ne beszéljen, gondolkodjon ugyanúgy a vele történtekről. Ugyanígy a kötött szerkezet sokszor ment a történetmesélés rovására. Hogy minimálisan értsük a történetet, olyan típusú E/1-es magyarázó mondatokat olvashattunk általában a szöveg elején, amelyek kínzón kilógtak az amúgy is szikár történetből, megtörve ezzel az olvasás élményét.

A másik probléma pedig a karakteralkotás hiánya. Olyannyira történetfókuszú lett minden novella, hogy alig maradt szó a karaktereknek, egy-ként fundamentális élmény alapján kellett elképzelni egy személy teljes jellemét. Beismerem, ez szubjektíven értékelve akár hasznos elem is lehet (minél kevesebb a konkrétum, annál több tulajdonságot az olvasó maga képzel oda a karakterjellem-listára a saját tapasztalataiból, preferenciáiból, annál könnyebben formálhatja önmaga számára azonosulhatóvá az olvasott sorokat), nekem ez inkább zavaró volt.

Olvasni érdemes, de nem mindenkinek

Ha az olvasásélményt vesszük alapul, leginkább a Black Mirror sorozattal tudnám párhuzamba állítani, annak enyhe, magyar és még fogyasztható, pont nem elviselhetetlen verzióját jelentette kötet – azzal a különbséggel, hogy ezek a történetek már bőven a jelenünkben játszódnak.

Az egyes novellák nem éppen lélekbonbonok, de ha valakit érdekelnek az életszagú, történetfókuszú írások, talál itt magának igazán tetsző szöveget. Akinek viszont az irodalmi magaslatokba törő nyelvi képek, a kiszámíthatatlanság és a néha felengedő történetmesélés elengedhetetlen olvasás közben, várja meg az író következő kötetét.

Debütálásnak érdekesre, figyelemfelkeltőre sikeredett a Kis üdítő, kis krumpli. Alig várom, hogy Herczeg Szonja hamarosan megjelenő második kötetét is elolvashassam!