Magyar Kortárs Irodalmi Csekkolda

Itt a bizonyíték: egy nyomorpornó is lehet igényes

2021. február 01. 12:29 - SzaVi

Pungor András: A hetedik nap a papáé

Mindig izgalmas látni, hogy egy kommunikációiparban dolgozó szakember, amikor alkotásra adja a fejét, a rokonszakmájából mit és hogyan emel át a szépirodalmi munkájába. Pungor András veterán baloldali újságíró, a Népszava és a 168 óra korábbi munkatársa, így amit előzetesen várhatunk tőle az érzékenység, odaadó figyelem és egy egyszerűbb, olvasmányos nyelvezet – és a szerző nem is okoz csalódást.

pa_7napapapae.png

Kétévtizedes zsurnaliszta munkája során szép számmal gyűlhetett fel szépirodalmi feldolgozásra alkalmas történet a fiókjában. Bár több riport és kritika elolvasása után nem láttam nyomát, feltételezem, a kötet hét történetének van valamennyi valóságalapja – különben nem működnének ennyire jól.

Hat bemelegítő történet a kisregény előtt: a szerkezet reflektál a címre

A szerkesztés önmagában megér egy kis kitekintést: a kötet maga hat novellára és egy hetedik hosszabb történetre, egy kisregényre tagolódik. A névadó novella, az A hetedik nap a papáé önmagában utal arra, mi vár a kötetben. Hat hasonló motívumokkal, szerkezettel apelláló rövid prózát követi egy vaskosabb, sokkal nagyobb vállalást jelentő hosszabb szöveg.

A történetek mind a társadalom perifériáján élők rossz vagy még rosszabb életkörülményeit mutatják be egy-egy hétköznapokból kiragadott történeten keresztül. A kötet azonban felülemelkedik a nyomorpornók tipikusan fullasztó, lelkifurdalást keltő, elviselhetetlenségig fokozódó történetvezetésén azzal, hogy a szereplők és elbeszélők nem kerülnek piedesztálra, még ha áldozati szerepben is jelennek meg, Pungor nem idealizálja a karaktereit. Külön kiemelendő, hogy a szerző mennyire pontosan adagolja, mutatja be az egyes elbeszélők világképét, kulturális elszigeteltségükből adódó egyedi világlátását. Épp emiatt lehet több, mint egyszerű nyomorpornó: nem leereszkedik és meghasadt elméjű, indokolatlanul bölcs, okos, tanult agyakkal tölti meg a sanyarú sorsú karakterek fejét, hanem a maguk világában hitelesen ábrázolja őket.

Egy kivételesen jól használt írói fogás: a le nem írt szavak

Mint íróvá válni akaró amatőr, azt hiszem tapasztalatból is állíthatom, az egyik legnagyobb kihívás eldönteni, hogy mi az, amit le kell írni, és mi az, amit már nem. Sokszor az a beszédesebb, hogy mit nem írunk le, ahogyan a való életben is többnyire az az igazán fontos, ami egy beszélgetés során végül nem hangzik el. Még ha egy tehetségesebb íróról is van szó, akire nem jellemző a túlírás, abba a hibába nagyon könnyen beleeshet, hogy azt is leírja, amit már pont nem kéne.

Pungor András ezzel ellentétben az elhallgatást mint írói eszközt zseniálisan használja, hihetetlen érzékkel ítéli meg, mikor érdemes valamilyen részletet nem leírni, elfedni, vagy csak homályosítani. Csak egy példát emelek ki, és egyből érhetővé válik:

„Leguggoltam, ujjammal megböktem a fűszálak között szlalomozó bodobácsot, olyan volt, mint egy vékony, piros lemez, egy jelvény, amit akár a kabátomra tűzhetnék. A hátán két pötty, két hatalmas szem rajzolódott ki, azt képzeltem, ha beléjük nézek, a házat látom, este van, az öreg a húgom ágya mellett áll, szuszog.” A történetből hamar kiderül, hogy az elbeszélő húga retteg a papától, ez a mondat pedig anélkül helyre rakja a korábban olvasottakat, hogy bármilyen konkrétumot is elénk tárna.

Amikor a nyelv is történetmesélő, akadnak döccenők

A kisregényben – a kötet hetedik, valódi nagy durranásában – szintén E/1-es személyű férfi elbeszélő vezet minket végig a vele történteken. Ahogy fentebb kifejtettem, az ő meglátásai, gondolkodása hitelesen illeszkedik a korábbi tapasztalataihoz, szókincse, nyelvhasználata, gondolkodási sémája mind-mind jól működik, sőt, olykor túlságosan jól. Amikor az elbeszélőt az érzelmei irányítják, legyen szó ijedelemről, keserűségről, bánatról, meg-megtörtik a történetvezetés íve. A szövegben akadnak zavaros epizódok, hangulatban és ütemezésben egymáshoz nem pontosan illesztett jelenetek, szerencsére nem olyan arányban, hogy elrontsák a kötet élményét.

Ha tudni akarod, mit jelent a kulturális különbség két magyar között, olvasd el!

Ha nyitott vagy a világra, érdekelne olyanok sorsa, akikről amúgy a közösségi médiából, napi sajtóból nem, vagy csak alig – és azt is torzítva – láthatsz szösszeneteket, ez a te köteted. (Úgy látszik, a Scolarnak kiváló érzéke van az efféle könyvek kiválasztásához.) Igényes, tartalmas, rövid, mégis emlékezetes. A kötet a legjobb értelemben magyar: sok kulturális kapcsolódási pontot találhatsz, bármilyen társadalmi státuszt is tudhass magadénak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://makics.blog.hu/api/trackback/id/tr1516411402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása