Totth Benedek 2014-ben megjelent első regénye, a Holtverseny hatalmas szakmai és közöségkedvenc lett, amely első ránézésre nem feltétlen egyértelmű, minek is köszönhető. A könyvben brutális erőszakban, tömény és gusztustalan szexualitásban tobzódó, irrealitásba torkolló világ tárul elénk egy félsztorival, ami a könyv kétharmadánál kezd kibontakozni egyáltalán. Mégis, a végére olyan érzést kelt bennünk, ami a sarokba küldi Salinger Zabhegyezőjét (modernebb nevén a Rozsban a fogót). 

A kötet megjelenése óta eltelt öt év, azóta egy 16 éves lány öngyilkos lett, mert Instagramon megszavazták ezt az emberek, egy másik 17 éves lány torkát elvágva a 21 éves barátja több fórumra posztolt szelfiket a holttesttel, és most a koronavírus miatt nem jut kapacitás, hogy az Instagram lelője azt az oldalt, ahol egymást véresre verő fiatalok videóit nézheti több mint húszezer magyar fiatal. Mindezek után, bármennyire hihetetlen is Totth könyvének világa, egy dolog tagadhatatlan: napjainkban igenis releváns, üzenete megfontolandó. 

Alapfelállás és az extrák 

Az egyes szám első személyben, jelen időben, "kortárs" nyelvezettel megírt sztori pörgős, kusza, teli képekkel, abszurd képzettársításokkal, teljesen elhittem, hogy egy tizensok éves srác fejében mozizok az olvasás alatt. A főszereplőnk a korábban említett nagymester kultkönyvéhez viszonyítva két dologban múlja felül Holden Caulfield alakját: végig névtelen és felszínes marad, ezzel nem erőltetve az olvasókra a kényelmetlen/aznosulhatatlan karakterét, másrészt pedig egy négyfős csapat részeként tevékenykedik, nem csak önálló akciókat hajt végre. Ez utóbbi azért is fontos, mert belátást nyerhetünk abba, ki hogyan tengődik a világban - anélkül, hogy túlzottan szimpatizálnánk a részletesen megismert főhőssel. 

A srácok és a körülöttük nyüzsgő lányok mind úsznak, együtt járnak edzésre, alkalomadtán suliba, és csak a versenyeiket veszik komolyan. Tét és felelősség nélkül teszik, amihez csak kedvük van, vagy amire a tudatmódosítók ösztönzik őket. A könyv igazi bravúrja, hogy nem zökken ki, megmarad a felszínen, csak néha-néha enged bepillantást a mélybe, a valódi mély drámába, de általában ilyenkor egy polgárpukkasztó csattanóval ránt ki minket onnan. A végére érve szinte megszokjuk, hogy ebben a világban bármi lehetséges, nincsenek következmények, nincs a dolgoknak súlya, értéke, ereje - és pont eddigre támadhat üvölthetnékünk, hogy a teringettét, de, nagyon is van, ez nem mehet a végtelenségig! Ekkor csapja le a labdát Totth, hogy de. 

Akár oktatni is lehetne a suliban

Nem pusztán tabukat döntöget, nem csak modernizálja a Zabhegyezőt, nem csak fiataloknak vagy felnőtteknek szóló agymenés, hanem egy iránymutatás: basszus, ez lesz majd a kölkökkel (látva a rémhíreket, már ez van!), kezdjünk vele valamit. Éppen ezért javaslom, hogy olvasd el, ha van gyereked - főleg, ha most kamasz -, és utána döntsd el, megmutatod-e neki is. Az biztos, tudnátok miről beszélni, a történetben felvonultatott témákról pedig nagyon is érdemes volna. Van itt minden: rivalizálás, pénz, drogok, szex, egy kicsike szerelem, részegen vezetés, rettegés a megalázottság érzésétől, szégyentelenség és megszégyenítés, fizikai és mentális bántalmazás, kiközösítés, sport, tanulás, célok és céltalanság. Totth mágiája, hogy nem fűz a leírtak mellé ítéletet, egyszerűen csak dokumentálja, ahogyan azt anonim szemlélődőnk látja - akit, bármit is lásson, szinte minden hidegen hagy. 

Gyerekeseken túl kiknek érdemes kézbe venni könyvet? 

Jó volna azt mondani: mindenkinek. A realitás talaján megmaradva akkor javaslom olvasásra, ha nincs gyermeked, de azok közé tartozol, akik azt hiszik, tudják, milyenek a mai fiatalok. Ha megcsömörlesz a kereskedelmi tévék szenny adásaitól, és vágysz valami nagyon ütősre, legjobb értelemben vett magyar szórakozásra, olvasd el. 

Viszont amennyiben úgy vagy vele, már éppen eléggé nyomasztó, amit nap mint nap a média révén megtapasztalsz a világból, és könyvet is leginkább azért olvasol, hogy ébren álmodhass, engedd el ezt a kötetet.